A Ptk. 6:310 §-a a bizalmi vagyonkezelést (a továbbiakban: bvk.), mint egy új típusú szerződést szabályozza a következők szerint: „Bizalmi vagyonkezelési szerződéssel a vagyonkezelő a  vagyonrendelő által tulajdonába adott dolgok, ráruházott jogok és követelések (a továbbiakban: kezelt vagyon) saját nevében a kedvezményezett javára történő kezelésére, a vagyonrendelő díj fizetésére köteles.”  A kivastagított részek a bvk. jogviszony tartópilléreit alkotják:

• szerződéssel jön létre (ellentétben pl. az angolszász trustokkal amelyek létrejöttéhez nem feltétlenül szükséges a szerződés),
• szükségszerűen tulajdon jog átruházással jár együtt,
• a vagyonkezelő a tulajdon átruházás eredményeként a dolgot a sajátjaként kezeli (azaz, nem másét pl. megbízásból),
• azzal azonban, hogy a tulajdonjog gyakorlásának a törvény rögtön korlátot állít, amennyiben a vagyonkezelő ezt a tulajdonjogát csak a kedvezményezett javára gyakorolhatja (ezt a korlátozást kell tartalommal kitölteni a bvk. szerződésben).

Úgy is mondhatjuk, hogy a bvk. szerződés az adásvétel, a csere és az ajándékozás mellet egy újabb tulajdonjogot keletkeztető jogcímet teremt, amit vagyonrendelésnek hívunk. A Ptk. azonban a bvk-t mégsem a „Tulajdonátruházó szerződések”, hanem a „Megbízási típusú szerződések” között szabályozza, ezzel is kihangsúlyozva az új jogintézmény duális jellegét: megbízási típusú elemekkel erősen átszőtt tulajdonátruházó szerződés. A megjegyzendő lényeg azonban az, hogy tulajdon átruházás nélkül nem beszélhetünk bizalmi vagyonkezelésről. Másfajta vagyonkezelésről persze igen, hiszen pl. a bróker vagy egy privát bank is mások vagyonát kezeli, anélkül azonban, hogy rájuk az ügyfeleik átruháznák a kezelt vagyonok tulajdonjogát. Az ő esetükben tehát csak szín tiszta megbízási (esetleg bizományosi vagy letéti) jogviszony jön létre.
A bvk. szerződés definíciója egyben megadja a bvk. jogviszony lényegi szereplőinek a leltárját is: vagyonrendelő, vagyonkezelő, kedvezményezett. Őket a további lapszámainkban sorra vesszük majd, csakúgy mint azokat a szereplőket, akikről a Ptk. ugyan nem szól, de akik nélkül egy-egy nagyobb ívű bvk. ma már el sem képzelhető (pl. protektor).

A mostani és a további néhány címszó a bizalmi vagyonkezelés (bvk.) szereplőit vesszi sorra. Ezek között lesznek olyanok, akik egyben szerződő felek is (vagyonrendelő és vagyonkezelő), olyan, aki nem szerződő fél, mégis az egész róla szól és körülötte folyik minden (kedvezményezett), és olyan is, akit a Ptk. még csak meg sem említ, de aki nélkül, különösen a nagyobb összegű és komplexebb feladatot adó vagyonkezelési projektek ma már el sem képzelhetők (protektor).
A vagyonrendelő személyét a Ptk. nem részletezi és semmiféle korlátozást nem tartalmaz a tekintetben, hogy ki lehet vagyonrendelő. Ebből következően vagyonrendelő lehet természetes vagy jogi személy, de lehet akár az állam vagy bármelyik önkormányzat is. Utóbbiakra főleg angolszász jogi területeken van számos példa. Míg az USA-ban pl. az indián rezervátumok szinte kivétel nélkül az állam által alapított és egyúttal kezelt trustok tulajdonában vannak, addig Angliában pl. számos közparkot a helyi önkormányzatok a területükön élő lakosság javára adnak trustba és kezeltetik azt szerződött vagyonkezelővel. Igen elterjedt továbbá kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális intézmények trustként való működtetése is. Magyarországon az állam vagy az önkormányzatok ehhez hasonló aktivitására, egyelőre, nincsen példa, noha számos esetben hatékony megoldást jelentene a közvagyon kezelésében. (A bvk-val sok hasonlóságot, de legalább annyi eltérést is mutató vagyonkezelő alapítványt azonban az állam már hozott létre. A Corvinus Egyetem tulajdonosa ugyanis egy törvénnyel létrehozott vagyonkezelő alapítvány, amelynek egyedüli alapítója a Magyar Állam, amely az egyetem működtetéséhez szükséges állami tulajdont egy ilyen vagyonkezelő alapítványra ruházta át.)
A vagyonrendelőt több szempontból is a bvk. urának kell tekinteni. Az ő akarata az, amelyik beindítja a mozgást. Döntése nem csak a jogviszonyt létrehozó aktust (ti. a bvk. céljára történő vagyonrendelést) eredményezi, de a vagyonkezelő személyében is változást idézhet elő azáltal, hogy a vagyonkezelőt másik vagyonkezelő egyidejű kijelölése mellett bármikor visszahívhatja, sőt megfelelő szerződéses kikötés esetén, a jogviszony megszüntetéséről is dönthet felmondás formájában.
Ugyanakkor figyelemmel kell lennie a vagyonkezelő utasításának tilalmát kimondó szabályra is, azaz el kell tudnia fojtania magában az ösztönös utasítási reflexet, illetve el kell tudnia sajátítania a vagyonkezelővel való kommunikáció más, nem kevésbé hatékony formáit. És itt álljunk is meg néhány mondatra, mert – a tulajdonjog kötelező átruházása mellett – ez az egyik legnagyobb pszichés akadály ma még a bizalmi vagyonkezelés tömeges társadalmi elfogadottsága előtt. Hogy is van ez? Átruházom a vagyonom tulajdonjogát egy vagyonkezelőre és még csak nem is utasíthatom őt?!
A Ptk. valóban kimondja az utasítás tilalmát, de a folyamatos konzultációt és a kommunikáció egyéb formáit természetesen nem tiltja. A vagyonrendelőnek mindenekelőtt a bvk. szerződésben van lehetősége rögzíteni a vagyonkezelési irányelveit, vagy akár a legrészletesebb módon is meghatározhatja ott a vagyonkezelő mozgásterét. Utóbbi persze a vagyonkezelő kezének megkötését is jelentheti, amely könnyen megbosszulhatja magát, amelyre nézve számos példa ismerhető a nemzetközi irodalomból. Tehát, mint az életben mindenhol, itt is érdemes megtalálni az arany középutat: adjunk egy világos célt a vagyonkezelő számára, de ha már eljutottunk egyszer odáig, hogy megbízunk benne (e nélkül nyilván nem is szerződnénk vele), akkor biztosítsunk számára kellő mozgásteret és hagyjuk őt dolgozni. Fogadjuk el – és tán ez a legfontosabb –, hogy az üzletszerű bvk. sem más, mint  egy üzleti szolgáltatás, ahol a szolgáltatónak az az eminens érdeke, hogy minél hosszabb és eredményesebb kapcsolatot tudjon a vagyonrendelővel kialakítani, aminek első számú feltétele a jó teljesítmény és a vagyonrendelő elégedettsége.
A vagyonkezelési irányelvek rögzítésén túl a vagyonrendelőt megilleti még egy sor ellenőrzési és számonkérési jogosítvány is a vonatkozó jogszabályok szerint.
A következő alkalommal a vagyonkezelőt vizsgáljuk meg.

Az előző bejegyzésünkben a vagyonrendelőt jártuk körbe, és őt a bizalmi vagyonkezelés (a továbbiakban: bvk.) „uraként” jellemeztük. Most a vagyonkezelőt mutatjuk be, akit nyugodtan jellemezhetünk úgy, mint a bvk. motorja. Ő ugyanis a bvk. központi alakja, aki, a jogszabályok és a bizalmi vagyonkezelési szerződés által megszabott kötött pályán ugyan, de folyamatosan mozgatja a szálakat. Jön-megy, intézkedik, értesít, nyilatkoztat, be- és elszámol, be- és elszámoltat, hasznosít, gyarapít vagy csak konzervál, befektet, portfóliót kezel, számláz, bevételeket kollektál, költségeket rendez, vagyont ad ki tőke és haszon formájában, adót levon, bevall és befizet, pénzügyi beszámolókat és mérlegeket készít, összehangolja az érintett szakemberek (ügyvédek, könyvelők, adószakértők, pénzügyi tanácsadók, ingatlan szakemberek, értékbecslők, stb.) munkáját, röviden vagyont kezel.  Mint látható feladata rendkívül komplex, s noha szakmai alapkövetelmény, hogy a fenti sok minden közül legalább egy-két dologban maga is profi legyen, tevékenységét jelentős részben a koordináció teszi ki.
A magyar jog kétféle bvk-t és ennek megfelelően kétféle bizalmi vagyonkezelőt különböztet meg: üzletszerű (a törvény szóhasználatával: „bizalmi vagyonkezelő vállalkozás”) és nem üzletszerű („bizalmi vagyonkezelési jogviszony”). Noha a két vagyonkezelő lényegesen eltérő jogi feltételrendszerben működik, a fentiekben érzékeltetett komplex megközelítés mindkét esetben alapvető szakmai elvárás és követelmény – lenne. Erről azonban a nem üzletszerű vagyonkezelők rendszerint megfeledkeznek, a rendszer komplexitása számukra többnyire átláthatatlan és érthetetlen, vagyis feladataikat – tisztelet a kivételnek – szereptévesztésben látják el. Ez a jövőre nézve rendkívüli kockázatokat hordoz magában, amely nemcsak egy konkrét esethez köthető jogi kockázatot, hanem az egész bvk. szolgáltatási iparágat érintő reputációs kockázatot is jelent.
A jogszabályi háttér részletes működési feltételrendszert csak az üzletszerű vagyonkezelők vonatkozásában állít fel. A teljesség igénye nélkül ez a következő:

• kötelezően alkalmazandó működési forma (Kft., Zrt.)
• minimum 70 M Ft teljes egészében befizetett alap- vagy törzstőke és minimum ugyanekkora pénzügyi biztosíték megléte; utóbbit a kezelt vagyon növekedése arányában folyamatosan emelni kell
• minimum 70 M Ft összegű saját tőke folyamatos megléte
• visszavonásig érvényes MNB működési engedély és a működési feltételeknek való megfelelés évenkénti felülvizsgálata
• szigorú személyi feltételek a szervezet tagjai, illetve részvényesei, vezetői és alkalmazottai vonatkozásában
• teljes állású közgazdász és jogtanácsos kötelező foglalkoztatása
• kötelező könyvvizsgálat
• részletes összeférhetetlenségi szabályok a tulajdonosi és vezetői körre
• üzleti jó hírnév vizsgálata a tulajdonosok és a vezetők vonatkozásában
• kötelező honlap fenntartás és tartalmi elemeinek törvényi meghatározása
• bvk. specifikus informatikai rendszer kialakítása és fenntartása
• belső szabályzatok sokaságának megalkotása
• rendszeres riportálási kötelezettségek.

A fentiekkel a jogalkotó nyilvánvalóan és helyesen az üzletszerű bvk-t kívánta garanciális eszközrendszerrel megtámasztani és minimalizálni a vagyonkezelői hibák, illetve a szándékos visszaélések elkövetésének kockázatát. A baj csak az, hogy ugyanebből a feltételrendszerből a nem üzletszerű bizalmi vagyonkezelőre kezdetben szó szerint semmi nem vonatkozott, és mostanra is csak alig valami. Szakmai várakozások szerint a bvk. intézményét megrázó első sokkok a nem üzletszerű vagyonkezelői körből fognak kiindulni. Hasonló félelmei a jogalkotónak is lehettek, mert a bvk-ra vonatkozó 2017. évi törvénymódosítás során jelentősebb mértékben korlátozta a nem üzletszerű bvk. mozgásterét.
A bizalmi vagyonkezelőnek a legtöbb esetben rendkívül összetett, sokszereplős folyamatokat kell tudnia átlátnia, megértenie és hatékonyan koordinálnia. Ez szakmai felkészültséget, elmélyült jogi, adózási, számviteli és befektetési-pénzügyi ismereteket, valamint más szakértőkkel való együttműködési készséget és képességet igényel. Bátran kijelenthető, hogy ez csak az üzletszerű bizalmi vagyonkezelés keretein belül biztosítható.
Az MNB nyilvántartása szerint 2020 júliusában kilenc üzletszerű bvk. engedély van érvényben.
A következő bejegyzésben a kedvezményezett személyét vizsgáljuk meg.

Ha a vagyonrendelő „az ügy ura”, a vagyonkezelő pedig „az ügy motorja”, akkor a kedvezményezett „az ügy értelme”. A bizalmi vagyonkezelés (a továbbiakban: bvk.) során ugyanis minden róla szól, őmiatta, az ő érdekében és az ő javára történik minden, noha ő maga nem is szerződő fél, sőt lehet, hogy még csak nem is tud a saját kedvezményezetti pozíciójáról. Hovatovább még az is lehetséges, hogy személye a bvk. szerződés megkötésekor konkrétan még csak nem is ismert. Ugyanakkor a kedvezményezett megjelölése egyike a kevés kötelező szerződéses tartalmi elemnek, azaz kedvezményezett nélküli bvk-ről nem beszélhetünk. Másfelől a Ptk. szerint elégséges, ha a vagyonrendelő konkrétan beazonosítható személy helyett a kedvezményezettet „a kedvezményezettek körére való utalással” határozza meg. Sőt az sem kizárt, hogy a vagyonrendelő e jogát (ti. a kedvezményezett vagy azok körének meghatározását) a vagyonkezelőre ruházza át. Utóbbi esetben persze a bvk. szerződés rendszerint részletezi e jog gyakorlásának módját és korlátait.
A kedvezményezett – aki egyébként a természetes személytől kezdve az államig bezárólag bármilyen jogalany lehet – a bvk. szerződésben többes szerződéses pozíciót is elfoglalhat. Így a vagyonrendelő akár saját magát is megjelölheti adott esetben kizárólagos kedvezményezettnek, de kedvezményezett még maga a vagyonkezelő is lehet. Utóbbi esetben a Ptk. csak annyi korlátot állít fel, hogy „a vagyonkezelő kizárólagos kedvezményezettként való megjelölése semmis”. A „kedvezményezett-vagyonkezelői” funkció persze a vagyonkezelői visszaélések melegágya is lehet, ezért érdemes egy esetleges ilyen szerződéses rendelkezést alaposan átgondolni és megfontolni. (A vagyonkezelő törvényes díj- és költségtérítési igénye ugyanakkor nem teremt számára semmiféle kedvezményezetti pozíciót, még akkor sem, ha vagyonkezelő ezeket az igényeit, a bvk. szerződés ilyen értelmű megengedése esetén, a kezelt vagyon terhére is kielégítheti.)
 A kedvezményezett legfőbb jogosítványa a vagyonkiadásra és a vagyonkezelő elszámoltatására való jog. E jogát azonban részben a törvény (ti. vagyonkiadási sorrend: előbb a hozamok, aztán a tőke), de főként a bvk. szerződés rendelkezései több szempontból is korlátozhatják, azaz rögzíthetik, hogy a vagyont milyen időpontban vagy esemény bekövetkeztekor, esetleg feltétel beálltakor, és milyen formában (pl. egyben vagy részletekben) kell kiadnia. Ezzel függ össze a kezelt vagyon védelmét szolgáló az a szabály, amely szerint a kedvezményezett hitelezője a kezelt vagyonnal szemben nem érvényesítheti hitelezői követelését, az számára csak a kedvezményezett részére történő vagyonkiadás időpontjában nyílik meg.
További jogosítványa a kedvezményezettnek a vagyonkezelő tevékenységének ellenőrzése, valamint a tájékozódási jog. Ennek során azonban csak azt kérheti számon, ha a vagyonkezelő nem tartja be a bvk. szerződésben foglaltakat. A vagyonkezelővel kialakult és békés úton nem rendezhető vitája esetén bíróságtól kérheti új vagyonkezelő kijelölését, azaz az idő előtti vagyonkiadást, még bírói úton sem tudja elérni. Továbbá, e jogának gyakorlása nem teremt számára alapot a vagyonkezelő utasítására. (Ugye még emlékszünk? erre még a vagyonrendelő sem jogosult!)
A magyar trust szabályok tehát nem ismerik a kedvezményezett nélküli trustot. Nem így az angolszász trustok világában, ahol, noha csak az utóbbi kb. 100-150 évben és ma sem korlátlanul, de ismert az un. célra rendelt trust (purpose trust) intézménye, ahol már nem kívántatik meg a konkrét kedvezményezett személye, elegendő valamilyen, a kezelt vagyonból létrehozandó vagy támogatandó cél megjelölése. Ez lehet valamilyen emlékmű (pl. síremlék) felállítása vagy valamilyen, rendszerint karitatív vagy közművelődési rendeltetésű intézmény (pl. korház, múzeum, színház) létrehozása vagy fenntartása. De számos olyan példát is ismerünk, amely magyar füllel meghökkenést kiváltó célra rendelést jelent (pl. egy házi kedvenc gondozására), vagy amelyet még az angol-amerikai bírák is a „hóbortos”, „aggasztó”, „visszás” vagy éppen „aberrált” jelzővel illettek és utasítottak el.
A következő bejegyzésben a bvk. utolsó főszereplőjével, a protektorral fogunk foglalkozni, és áttekintjük a szereplők többes szerződéses pozícióját is, amit a kedvezményezett szempontjából fentebb már érintettünk.

Ha a vagyonrendelő „az ügy ura” , a vagyonkezelő „az ügy motorja”, a kedvezményezett „az ügy értelme”, akkor a protektor „az ügy felügyelője”. A protektor, a kedvezményezetthez hasonlóan, nem alanya (részese) a bizalmi vagyonkezelési (a továbbiakban: bvk.) szerződésnek. Ő egyértelműen és kizárólag a vagyonrendelő „embere”, az ő megbízásából eljárva azt ellenőrzi, hogy a vagyonkezelő betartja-e a bvk. szerződésben rögzítetteket, és ezzel a kedvezményezett érdekeit védelmezi (innen a „protektor” elnevezés). Ennek megfelelően nem szükségszerű, de különösen nagyobb volumenű kezelt vagyon, vagy a vagyonkezelés komplexebb jellege esetén egyre gyakoribb szereplője a bvk-nek.
A protektor feladata tehát alapvetően az ellenőrzésben merül ki. Részletes feladatait a közte, mint megbízott és a vagyonrendelő, mint megbízó közötti megbízási szerződésben kell szabályozni. A vagyonrendelő ebben a szerződésben az őt a törvény vagy a bvk. szerződés alapján megillető jogokat akár delegálhatja is a protektorra, azzal azonban, hogy a protektort a vagyonkezelővel szemben sohasem illetheti meg annál több jogosítvány, mint ami a vagyonrendelőt illeti meg. Így pl. a protektor ugyanúgy nem utasíthatja a vagyonkezelőt, mint ahogy a vagyonrendelő sem teheti ezt meg, illetve nem illetheti meg valamiféle vétójog sem a vagyonkezelői döntések kapcsán. Szerepe mindazonáltal rendkívül fontos lehet, hiszen működése a vagyonrendelő számára fokozott biztonságot, a vagyonkezelő felé pedig – optimális munkakapcsolatot feltételezve – jelentős segítséget, támogatást jelenthet.
A protektor személyéről, illetve tisztségéről egyetlen jogszabály sem szól, tevékenységét és hatáskörét tehát csak a bvk. szerződésben lehet meghatározni. Bevonása a vagyonkezelési folyamatokba a nemzetközi, elsősorban angolszász minták alapján kezdett nálunk is elterjedni, olyannyira, hogy immáron a hazai gyakorlatban is megjelent az egyszerű protektornál összetettebb, de funkciójában azzal megegyező intézmény, az „investment committee”, amely a jelentősebb összegű likvid eszközök bvk. keretében történő befektetések irányelveinek kialakításában nyújt szakmai támogatást a vagyonkezelő részére.
Ugyanakkor a Ptk. 2017 júniusi módosítása, ha nem is a nevén nevezve, de a funkcionalitás felől közelítve „becsempészte” a protektor intézményét a hazai bizalmi vagyonkezelésbe, amikor kimondta, hogy „a vagyonrendelő a halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetére a szerződésben kijelölheti a vagyonrendelőt megillető jogok gyakorlására jogosult és a vagyonrendelőt terhelő kötelezettségek teljesítésére köteles személyt”. Noha ez a meghatározás nem teljesen fedi a fentiekben vázolt protektori intézményt, azt a jogalkotói törekvést, hogy a vagyonrendelő halála vagy megszűnése ne eredményezze a bvk. jogviszony de facto végét is, jól demonstrálja. A protektor személye erre garanciát tud jelenteni.
A protektor díjazásáról vagy maga a vagyonrendelő gondoskodik közvetlenül (ti. a bvk. szerződésen kívül) vagy a kezelt vagyon terhére a bvk. szerződésben rögzített összegben és módon. Utóbbi esetben a protektor természetesen nem lesz a bvk. jogviszony kedvezményezettje, pusztán egy költséghely a kezelt vagyon mérlegében (bár a protektor esetében a kedvezményezetti státusz fogalmilag nem kizárt).
Perspektivikusan az látszik, hogy a nagyobb ívű, összetettebb és bonyolultabb bvk. jogviszonyok egyre kevésbé fogják tudni mellőzni a protektort.
A felek lehetséges többes pozíciója a bvk. jogviszonyokban
A bvk. jogviszony szereplőinek áttekintését annak megvizsgálásával zárjuk le, hogy vajon ugyanaz a személy megjelenhet-e egyszerre a bvk. több pozíciójában is. A jog kifejezett tiltást erre nézve csak egyetlen esetben ad, amikor a Ptk. kimondja, hogy vagyonkezelő nem lehet kizárólagos kedvezményezett. Más esetekben a többes pozíció, jogi tiltás hiányában is, fogalmilag kizárt (pl. a protektor–vagyonrendelő vagy a protektor–vagyonkezelő viszonylatban). A téma könnyebb és gyorsabb áttekinthetőségét szolgálja az alábbi kis táblázat:

A vagyonrendelés nem más, mint egy tulajdonjogot keletkeztető jogcím, vagyis olyan, mint az ajándékozás, az adásvétel, vagy a csere. Másként fogalmazva, a vagyonrendeléssel megváltozik a dolog tulajdonosa, mert a tulajdonjog az eredeti tulajdonosról, azaz a vagyonrendelőről, ellenérték nélkül átszáll egy új tulajdonosra, azaz a vagyonkezelőre. Vagyis megállapíthatjuk, hogy a tulajdonjog átruházása nélkül nem beszélhetünk bvk-ről. Más fajta, tulajdon átruházást nem igénylő, vagyonkezelésről (pl. bizományi, letéti, felelős őrzési, gondnoki, ügynöki, stb.) persze igen, de bvk-ről nem. A továbbiakban a „mit, miért, hogyan” kérdésekre keressük a választ.
Mit? – azaz, mi lehet a vagyonrendelés tárgya?
A válasz viszonylag egyszerű: bármilyen vagyoni értékkel bíró dolog, jog vagy követelés, amely alól csak a forgalomképességet korlátozó szabályok által érintett dolgok jelenthetnek kivételt. Mai jogrendünkben tipikusan ilyen a termőföld, amelynek forgalomképessége csak igen szűk alanyi körben engedélyezett, vagyis bizalmi vagyonkezelő is csak olyan személy lehet, aki e szűk alanyi körbe belefér. Az üzletszerű bvk. számára azonban a termőföld jelenleg a tilalom földje. Egyebekben ugyanakkor valóban szabad a pálya. Mégis a vagyonrendelést megelőzően a leendő kezelt vagyont, különösen, ha az nem a tipikus körbe tartozik (lásd lentebb), alapos vizsgálat alá kell vennünk, nehogy annak állaga vagy jogi hibája utóbb kellemetlen meglepetéseket okozzanak a felek számára. A kellék- és jogi hibák felmérésének eredményére a bvk. szerződésben is utalni indokolt.
A bvk. bevezetése óta eltelt közel hét év gyakorlati tapasztalatai alapján biztonsággal állítható, hogy vannak „sláger” rendelt vagyonok. Tipikusan ilyen a készpénz, amely persze a bvk. folyamán rendszerint átalakul valamilyen más vagyontárggyá (pl. társasági részesedés, tőzsdei portfólió, ingatlan, követelés) és a társasági részesedés („kft. üzletrész”). Ezen túlmenően azonban egyre inkább kül- és belföldi ingatlan vagy valamilyen követelés a vagyonrendelés tárgya, de ma már nem példa nélküli az sem, hogy a vagyonrendelő egy-egy értékesebb ingó vagyontárgyat (pl. veteránautó, művészeti alkotás vagy éppen egy komplett gyűjtemény) helyez bvk-ba.
Miért? - azaz, mi a vagyonrendelő motivációja és szándéka a vagyonrendeléssel?
A vagyonrendelési szándékot számtalan akarat és szempont motiválhatja, amelyeket legfeljebb tipizálni tudunk. A teljesség igénye nélkül tehát a legtipikusabb motivációs erők a bvk. létrehozásával kapcsolatban a következők:

• A hosszadalmas, merev és nem ritkán kockázatos hagyományos öröklési szabályok mellőzésével egy rugalmas generációs vagyontranszfer biztosítása. A bvk. jogintézményi bevezetésének első számú jogpolitikai indoka egyébiránt pont ez volt. Különösen indokolt a bvk. alkalmazása olyan esetben, ahol az utánunk következő generációra transzferálandó vagyontárgy valamilyen aktív vagyonelem, pl. egy sok embert foglalkoztató termelőüzemet tulajdonló társaság többségi részesedése, ahol még az átmeneti „tulajdonos nélküliség” is felmérhetetlen vagyoni és szociális károkat tud okozni. (Ne feledjük, hogy az aktív kereső képes lakosság több mint felét pontosan az olyan, jobbára családi tulajdonban álló, kis- és középvállalkozások foglalkoztatják, ahol a tulajdonos halálával szinte törvényszerűen beálló zavarok időbeli elhúzódása már nem csak az adott család magánügye.)
• Vagyonvédelmi (asset protection) megfontolások érvényre juttatása. Tudomásul kell venni, hogy a vállalkozói és üzleti lét kéz a kézben jár a különféle kockázatokkal és veszteségekkel, azok nem elkerülhetők, jogszerű minimalizálásuk azonban a vállalkozó, annak családja és végső soron az egész társadalom érdeke, s mint ilyen nem csak elemi jog, de egyben kötelezettség is. Akár a vállalkozói, akár a magán vagyon biztonságba helyezése a bvk. eszközeivel a legkézenfekvőbb megoldás e téren. A vagyonrendeléssel a vagyon egy része kikerül a vagyonrendelő tulajdonából, így az a vagyonrendelő hitelezőivel szemben is biztonságba kerül. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a bvk-t nem lehet rendeltetés ellenesen használni, azaz alkalmazása nem eredményezhet fedezet elvonó ügyletet, amelynek már súlyos kártérítési és büntetőjogi következményei is lehetnek. Éppen ezért a bvk. vagyonvédelmi célokra történő felhasználását csak alapos körültekintés mellett és az ügy összes körülményének alapos feltárását követően javasoljuk. Egyszerűbben szólva, a bvk. nem alkalmas már létező és nem vitatott hitelezői igények fedezetének elvonására, de igenis alkalmas lehet a vagyonnak a jövőbeni és előre teljesen fel nem mérhető kockázatok és esetleges hitelezői igények előli időben történő biztonságba helyezésére.
• A házastársi vagyonközösség merev szabályaival szembeni alternatíva. Noha terjedőben van nálunk is, a házassági szerződés, kulturális minta, hagyomány és tömeges alkalmazás hiányában sohasem fog beépülni a magyar közgondolkodásba. A házasságkötéskor még rendszerint fennálló érzelmekkel, mint a szerelem, a tapintat és a tisztelet, a vagyoni kérdésekről folytatott diszkurzus a hazai kultúrkörben nem összeegyeztethető. (Pedig nem mindenhol van ez így. Ellenpéldaként talán elég, ha csak az erős vallási gyökerekből táplálkozó zsidó kultúrkörre gondolunk, ahol a házassági szerződés rabbi általi nyilvános felolvasása ugyanolyan szerves része még a modernkori zsidó házasságkötési ceremóniáknak is, mint a sátor vagy a pohártörés.) Ezt a fajta magánjogi szégyenlőséget tudja áthidalni a bvk-nek az a változata, amikor a házasulandó felek, még az „igen” kimondása előtt rendelik fennálló vagyonukat külön-külön bvk-be, akár ugyanannál a vagyonkezelőnél is, és ezzel a házassági vagyonközösséget kizárólag és egyértelműen csak a házastársi életközösség ideje alatt szerzett vagyonra korlátozzák.
• Üzleti diszkréció (anonimitás) biztosítása. Mindenkinek, így a hatóságoknak is érdemes megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a sikeres üzleti tranzakcióknak és a vállalkozói hatékonyságot fokozó komfortérzésnek egyik záloga a lehető legnagyobb mértékű diszkréció. Sajnos a modernkori jogfejlődés ennek egyre kevesebb teret enged világszerte pl. az olyan egész egyszerűen betarthatatlan szabálytömegnek a társadalomra kényszerítésével, mint a pénzmosás elleni normák, vagy a globális platformra épülő automatikus adóinformáció csere, de említhetnénk a tényleges tulajdonosok notórius és fanatikus felkutatására tett ugyancsak nemzetközi kezdeményezéseket is. A bvk. rendszerében azonban még mindig vannak jelentős tartalékok a szabályozás sajátosságaiból fakadóan.
• Üzleti tranzakciók (pl. cégvásárlás) minden érintett fél számára történő biztonságos lebonyolításának biztosítása. Ennek a bvk-nek az alapsémája az, hogy egyfelől a vevő helyezi bvk-be a vételárat, másfelől az eladó az eladandó társaság üzletrészét vagy részvényeit, majd a tranzakciós feltételek maradéktalan teljesülése esetén a vevő az üzletrészt vagy a részvényeket, míg az eladó a vételárat kapja meg vagyonkiadás formájában. Azaz, bvk. szempontból úgy az eladó, mint a vevő vagyonrendelő és egyúttal kedvezményezett is. A forma a letét kapcsán már ismerős lehet, a tartalom azonban annál lényegesen komplexebb. Mindezen túl a bvk. közbeiktatásával megvalósuló cégértékesítés az eladó oldalán jelentős adóoptimalizálási előnyökkel is járhat.
• A holding társaságok funkciójának kiváltása. Számos esetben egy társaságnak semmilyen más célja és rendeltetése nincsen, mint hogy egy operatív, rendszerint külföldi leányvállalat tulajdonosi jogait gyakorolja, lássa el annak finanszírozását feltőkésítés vagy tagi kölcsön formájában és fogadja a leányvállalat által fizetett osztalékot. Ezt a passzív vagyonkezelői, azaz holding tevékenységet a bvk. is el tudja látni minden akadály nélkül, ráadásul egy társaságnál rugalmasabban és lényegesen költséghatékonyabban.
• Adóoptimalizálási és adótervezési lehetőségek kihasználása. A bvk. alkalmazása révén jelentős és minden szempontból jogszerű adómegtakarításra van mód, de a halasztott adófizetés lehetősége a vagyonkiadás mikéntjének szabályozásával szinte mindegyik bvk-ben benne rejlik.

 
Hogyan? – azaz, miként lehetséges a vagyonrendelés?

A legtipikusabb módja a vagyonrendelésnek a szerződés, amely két személy, a vagyonrendelő és a vagyonkezelő között jön létre. A Ptk. alapvetően diszpozitív (megengedő) szabályai miatt a szerződés tartalmát a felek többnyire szabadon határozhatják meg. A két legfontosabb eleme a szerződésnek a kedvezményezett és a vagyonkezelés módjának meghatározása. Az előbbi különösebb magyarázatra nem szorul, az utóbbival kapcsolatban pedig általánosságban elmondható, hogy a bvk. akkor teljesítheti be leginkább a vele szemben támasztott elvárásokat, ha a vagyonkezelő megfelelő mozgástérrel rendelkezik.
Bizalmi vagyonkezelést szerződésen kívül a vagyonrendelő egyoldalú jognyilatkozattal is létre hozhat, azzal azonban, hogy figyelemmel kell lenni a szigorú alakszerűségi követelményekre. A Ptk. ezt két esetben teszi lehetővé:
1. Ha a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezik, a bizalmi vagyonkezelés a vagyonrendelő közokiratba foglalt visszavonhatatlan egyoldalú nyilatkozatával jön létre. Ez tehát egy egyszeri patron, amit egy vagyontárgyra csak egyszer lehet az életben elsütni és ráadásul úgy, hogy „ami fekszik, az nyugszik”, azaz az így bvk-be helyezett vagyont már nem lehet a bvk-ból visszavonni. Ugyanakkor annak nincs akadálya, hogy a vagyonrendelő ebben a nyilatkozatában saját magát is megjelölje kedvezményezettnek. Mindössze arra kell ügyelnie, hogy kizárólagos kedvezményezettként nem jelölheti meg saját magát, hiszen ez a Ptk. szerint semmis.
2. Az egyoldalú nyilatkozattal létrehozott bizalmi vagyonkezelés másik esete az, amikor a vagyonkezelési jogviszonyt végrendelet hozza létre. Nyilvánvalóan a végrendelettel létrehozott bizalmi vagyonkezelés esetén is ki kell jelölni a vagyonkezelő személyét, aki azonban nem szükségszerűen rendelkezik erről információval. Ezért ebben az esetben a jogviszony csak a vagyonkezelővé kijelölésnek a vagyonkezelő által a végrendeletben meghatározott tartalommal történő elfogadásával, és a vagyonrendelő halálának időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A szigorú alakszerűségi kötöttségek természetesen egy végrendelettel szemben is fennállnak. A végrendelettel létrehozott bizalmi vagyonkezelés azonban számos bizonytalansági elemmel terhelt, ezért azt a magunk részéről ezt a megoldást kerülendőnek tartjuk.
A következő bejegyzésben a vagyonkezelésről lesz szó.

Most a bizalmi vagyonkezelés (a továbbiakban: bvk.) központi folyamatáról, magáról a szűkebb értelemben vett vagyonkezelésről lesz szó.
Mindenekelőtt a bvk. formáiról kell szólni. A magyar jog a bvk. két formáját ismeri amennyiben különbséget tesz az üzletszerű és a nem üzletszerű bvk. között. Az alapvető különbséget a kétfajta bvk. között a vagyonkezelő személye, illetve a rá vonatkozó jogi feltételrendszer adja. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy sok más egyébben a bvk. két formája megegyezést mutat. Így például mindkét jogviszony tipikusan a vagyonrendelő és a vagyonkezelő közötti szerződésen alapszik, és nincs különbség a bvk. céljában és eszközrendszerében sem.
A bvk. két formája közötti szembeötlő különbséget az adja, hogy míg az üzletszerű bvk. csak az MNB hatósági engedélyével folytatható, és az a pénzügyi szolgáltatásokhoz rendkívül hasonló tevékenység, addig a nem üzletszerű bvk-hoz hatósági engedély nem szükséges, csak a megkötött bvk. szerződéseknek az MNB-nél történő nyilvántartásba vétele.
A nem üzletszerű bvk. tipikusan a homogénebb és kisebb családi vagyonok kezelésére lehet alkalmas eszköz, ahol a vagyon összetétele, elemei és természete, valamint a tipikusan rokonokból álló kedvezményezetti kör sajátosságai nem feltétlenül igényelnek átfogó vagyonkezelői szemléletmódot és szakmai felkészültséget. Ezekben az esetekben a vagyonkezelő személye többnyire maga a vagyonrendelő vagy annak közeli hozzátartozója. Ugyanakkor arra is van példa, hogy egy-egy komplexebb vagyontömeg (pl. egy működő gazdasági társaság) bizalmi vagyonkezelésére külön gazdasági társaságot hoznak létre, amelynek kizárólagos feladata az adott vagyontömeg kezelése. Ez már megteremti annak lehetőségét is, hogy a vagyonkezelő társaság rendelkezzék olyan szakemberekkel is, akiknek tudása és ismerete nélkül egy jelentősebb vagyontömeg eredményes kezelése nem valósítható meg. Leegyszerűsítve a nem üzletszerű bvk-ra vonatkozó törvényi szabályozás lényegét, egy vagyonkezelő egy időben csak egy bvk. szerződésen alapuló, konkrétan meghatározható vagyon kezelését láthatja el, de mindezt gyakorlatilag bármiféle személyi vagy tárgyi feltétel megléte nélkül is. Utóbbi miatt a nem üzletszerű bvk-t sokan egy fajta törvényesített strómannak is tekintik, mely kritikát sok szempontból helytállónak is lehet tekinteni.
Üzletszerű bvk. ezzel szemben egy részletesen szabályozott pályán tud csak működni. Az engedély megszerzésére csak az a megfelelő jogi formában (Kft., Zrt., EGT tagállamban székhellyel rendelkező külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, ügyvédi iroda) létrejött vállalkozás aspirálhat, amelyik eleget tud tenni számos személyi és tárgyi feltételnek. Utóbbiak közül a pénzügyi feltételek érdemelnek kiemelést: legalább 70 M forint összegű saját tőke és legalább ugyanilyen összegű, de a kezelt vagyonok összértékéhez igazodó pénzügyi biztosíték (pl. bankgarancia, szakmai felelősség biztosítás) meglétét igazoló szerződés. A tárgyi feltételek között kell kiemelni, hogy az üzletszerű bvk-nak számos, jogszabályban kötelező jelleggel előírt szabályzatot kell megalkotnia. A személyi feltételek közül kiemelést érdemel, hogy köteles munkaviszonyban foglalkoztatni vezető jogászt és vezető közgazdászt, továbbá részletes szabályok vonatkoznak az egyes részfeladatok kiszervezésére is.
Az üzletszerű bvk., vagy ahogy a törvény említi „bizalmi vagyonkezelő vállalkozás”, egyik legfontosabb törvényi kötelezettsége az általa kezelt vagyon hasznosítási kötelezettsége, ráadásul az „óvatos hasznosítás” elve mentén. Utóbbi alatt a törvény azt érti, hogy “a kezelt vagyon növekedésének esélye nem haladja meg jelentősen csökkenésének, illetve károsodásának a kockázatát”. Mindebből ugyanakkor nem következik az, hogy az üzletszerű bizalmi vagyonkezelőnek kizárólag az alacsony vagy konzervatív kockázattal járó vagyonkezelésre van módja és lehetősége. A vagyonrendelő és a vagyonkezelő közötti szerződés ugyanis szabályozhatja a vagyonkezelő kockázatvállalásának mértékét a vagyonrendelő “kockázati éhségének” függvényében.
A vagyonkezelési technikák alapvető eltérést mutatnak a kezelt vagyon tárgyától függően. Más készséget és képességet igényel egy banki eszközökkel kezelhető likvid vagyon (“bankable asset”), úgymint a készpénz vagy egy értékpapír portfólió, mint egy illikvid vagyontömeg (“non-bankable asset”), úgymint az ingatlanok, értékesebb ingóságok vagy éppen egy működő gazdasági társaság üzletrésze. Jelentős eltérés lehet továbbá az aktív (vagyongyarapító) és a passzív (vagyonmegörző) vagyonkezelési technikák között is. Összességében azonban a hangsúly azon van, hogy a bizalmi vagyonkezelőnek folyamatosan kell mérlegelnie, hogy az egyes vagyonkezelési döntései és intézkedései összhangban vannak-e a bizalmi vagyonkezelési szerződésben foglalt feladataival és kockázatvállalással. Ezek be nem tartása ugyanis könnyen megalapozhatja a jogi felelősségét.
A vagyonkezelő felelősségét meg kell különböztetni aszerint, hogy az a vagyonrendelővel és a kedvezményezettel szemben vagy harmadik személyekkel szemben áll-e fent. Az előbbi esetben felelőssége a szerződésszegésért áll fent a polgári jogi felelősség általános szabályai szerint, vagyis felelősséggel tartozik, ha nem úgy járt el, ahogy az az adott esetben tőle (vagyonkezelői minőségében) elvárható lett volna tőle. A törvények azonban megfogalmaznak vele szemben két fokozott követelményt is. Egyfelől a jogviszony bizalmi jellegéből fakadóan a vele szerződéses kapcsolatban nem is álló kedvezményezett érdekeinek elsődleges figyelembevétele mellet kell cselekednie (ezt hívják a jogban fidúciárius kötelemnek). Másfelől a kereskedelmi észszerűség követelményei szerint kell eljárnia. Noha ennek törvényi definíciója nincsen, a bírói gyakorlatnak viszonylag megnyugtató módon kellene értelmeznie azt, hogy adott cselekmény az adott körülmények között kereskedelmi értelemben észszerűnek volt-e tekinthető vagy sem. (A feltételes módot az indokolja, hogy e vonatkozásban konkrét bírói döntés még nem ismert.)
A harmadik személyek részére okozott károk esetén a vagyonkezelő a kezelt vagyonnal felel. Ezen túl azonban a saját vagyonával is korlátlanul felel a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségekből eredő követelések teljesítéséért, ha azok a kezelt vagyonból nem elégíthetők ki, feltéve, hogy a másik fél nem tudta és nem is kellett, hogy tudja, hogy a vagyonkezelő kötelezettségvállalása túlterjed a kezelt vagyon keretein.
Végső soron elmondható, hogy a vagyonkezelő gondatlan eljárása mellett is könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy a saját vagyonával korlátlan mértékben álljon helyt a vagyonkezelőként okozott károkért.
Természetesen a bizalmi vagyonkezelés nem nélkülözheti a bizalmi elemet, mint ahogy egyébként a legtöbb más jogviszony sem. Ennek kihangsúlyozása egy a tulajdonjog szükségszerű átruházásával járó tranzakció esetén abszolút indokolt. A bizalmi deficit az egyes országokban, a történelmi, gazdasági és kulturális adottságok függvényében eltérő indokokra vezethető vissza. Magyarországon leginkább a magántulajdon körüli történelmi jogbizonytalanság táplálja ezt. Azonban a bizalmi elem is rögtön más megvilágításba kerül, ha az üzletszerű bizalmi vagyonkezelésre, mint egy szigorúan regulált üzleti, pénzügyi szolgáltatásra tekintünk, amelytől, csakúgy, mint a hasonló más szolgáltatásoktól, az ügyfél minőségi kiszolgálást, a szolgáltató pedig hosszútávú díjbevételt remél. Az üzleti szolgáltatási elem megértése jelentős mértékben tompíthatja a bizalmi elem túlértékelését.
A következő bejegyzésben a vagyonkiadás folyamatát fogjuk áttekinteni.

Most a bizalmi vagyonkezelés (a továbbiakban: bvk.) folyamatát részben vagy egészben lezáró eleméről, a vagyonkiadásról lesz szó.
A vagyonkiadás lehet teljes vagy részleges. Míg az előbbi egyben a bvk. jogviszony megszűnését is eredményezi, addig az utóbbi nem, hiszen a ki nem adott vagyon vonatkozásában a bvk. tovább folytatódik.
Vagyonkiadás legtipikusabb esete az, amikor annak feltételei a bvk. szerződésben rögzítettek szerint beállnak, pl. elérkezik az az időpont, vagy megtörténik az az esemény, amelyhez a vagyonrendelő a vagyonkiadást kötötte. A vagyonkiadás azonban a bvk. itt részleteiben nem tárgyalható, egyéb okokból történő megszűnésekor is szükségszerűen lefolytatandó eljárás. A legtipikusabb megszűnési okok a következők: (a) a kezelt vagyon elfogy, elenyészik (ebben az esetben tényleges vagyonkiadásra értelemszerűen nincsen mód, de ennek tényét rögzíteni kell); (b) a vagyonkezelő a vagyonkezelést felmondja, a felmondást követő három hónap elteltével; (c) ha a vagyonrendelő volt az egyetlen kedvezményezett, az ő halálának időpontjában; (d) a vagyonrendelő a határozatlan időre kötött szerződést – annak eltérő rendelkezése hiányában – felmondja.
Vagyonkiadásra csak a bvk. szerződésben rögzített kedvezményezett(ek) javára kerülhet sor. Konkrétan megjelölt kedvezményezett hiányában a bvk. szerződés egyéb rendelkezései alapján megállapítható kedvezményezett vagy azok beazonosítható csoportja részére kell a vagyont kiadni.
A vagyonkiadás egyben a kezelt vagyon tulajdonjogának átruházását is jelenti. (Emlékeztetőül: a bvk. szükségszerűen együtt jár a vagyonkezelésbe helyezett vagyonelem tulajdonjogának megváltozásával. A vagyonrendelő ugyanis a bvk-ba helyezéssel, azaz a vagyonrendeléssel, a vagyontárgy tulajdonjogát – a Ptk. rendelkezésénél fogva – átruházza a bizalmi vagyonkezelőre. Ez az az elem, amely a bvk-t alapvetően megkülönbözteti minden más vagyonkezelési formától.) Más szavakkal a vagyonkezelő a vagyonkiadás során nem csak a vagyontárgy birtokát, de egyben tulajdonjogát is átadja a kedvezményezettnek. Ez bizonyos vagyontárgyak (pl. ingatlanok, társasági részesedések, gépjárművek, hajók) esetében a tulajdonosi regisztereket (pl. ingatlan-, cég-, gépjármű- és hajónyilvántartás) vezető hatóságok előtti eljárást is igényelnek az azokra vonatkozó eljárási szabályok szerint.
A vagyonkiadás során kiemelt figyelmet igényelnek az adózási és illetékszabályok. Ezek többnyire rendkívül összetett, ezért részleteiben itt nem is részletezhető szabályok. A vagyonkiadás során felmerülő adó- és illetékfizetési kötelezettséget befolyásoló legfontosabb körülmények a következők:

• a kedvezményezett személyének státusa: külföldi vagy belföldi, illetve ezek kombinációi; természetes vagy magánszemély (más szavakkal belföldi kedvezményezettek esetén Tao. vagy SZJA alany);
• a kiadásra kerülő vagyonelem tőke vagy hozam jellege;
• a vagyonrendelő és a kedvezményezett között fennálló hozzátartozói kapcsolat és annak jogi minősége;
• a bizalmi vagyonkezelő személyének jogállásából (ti. üzletszerű vagy nem üzletszerű vagyonkezelő) fakadó különbségek.

Vagyis, alapvetően eltérő módon alakul a vagyonkiadás adózása egy külföldi jogi személy kedvezményezett és egy belföldi természetes személy kedvezményezett esetében, mint ahogy akkor is ha a kedvezményezett ugyan mindkét esetben belföldi természetes személy, de az egyik esetben nem áll semmilyen rokonsági kapcsolatban a vagyonrendelővel, míg a másik esetben annak közeli hozzátartozója.
Az adó- és illetékszabályokon túlmenően a számviteli törvény hatálya alá tartozó vagyonrendelőknek és kedvezményezetteknek a saját pénzügyi nyilvántartásaikban is megfelelően kell lekövetniük a vagyonkiadással előállt helyzetet.